HAJDÚSZOBOSZLÓ MULTIFUNKCIÓS RENDEZVÉNYCSARNOK ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT EREDMÉNYHIRDETÉSE ELMARAD!

HAJDÚSZOBOSZLÓ MULTIFUNKCIÓS RENDEZVÉNYCSARNOK ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT EREDMÉNYHIRDETÉSE ELMARAD!

Tisztelt Pályázók!

Hajdúszoboszló város Önkormányzata nevében köszönetemet fejezem ki az építész szakma felé, hogy a multifunkciós rendezvénycsarnok országos, építészeti ötletpályázata iránt ekkora érdeklődést tanúsítottak, és szép számban nyújtottak be színvonalas pályaművet.

Az ünnepélyes eredményhirdetést méltó körülmények között kívántuk megtartani, melyre kollégáim már aktívan készültek.

Sajnos a kialakult vírushelyzet városunkat sem kerülte el, napról-napra nő a megbetegedések száma. Szem előtt tartva mindannyiunk egészségét, ezért arra a szomorú következtetésre kellett jutnunk, hogy az adott körülmények között a díjátadó ünnepséget a kockázati veszély miatt nem tarthatjuk meg.

A tervek 2020. 11. 06-tól a Kovács Máté Művelődési központban kb. 2 hétig ki lesznek állítva, azok nyitvatartási időben szabadon megtekinthetőek.

Minden pályázónak kívánok további szakmai sikereket, és mindenekelőtt jó egészséget!

Hajdúszoboszló, 2020. november 3.

Czeglédi Gyula
Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Polgármestere
4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1.
Telefon: 52/557-300, Fax: 52/557-302